Köszöntőbeszédükben kiemelték a család fontosságát, az összetartozást és azt, hogy milyen nagy szerepük van a szülőknek a gyermek felnőtté válásában. Nem az számít, hogy kinek mennyi gyermeke van, sem az, hogy milyen körülmények között neveli, hanem, hogy maga a család érték. Fontos tudatosítanunk mindenkiben, hogy a szülői hivatást egy életre választjuk, nem hagyható abba a nehézségek ellenére sem, helyt kell állni jóban és rosszban egyaránt. Különös és kiemelt figyelmet, tiszteletet érdemel, hiszen szülőnek lenni egy kiváltságos hivatást jelent.
A rendezvényen számtalan izgalmas és érdekes foglalkozás, játszósarok, kézműves programok, szappanbuborék show, póni lovaglás, arcfestés és csillámtetoválás várta a gyerekeket, közben pedig MintaPinty-koncert és kamarazene szórakoztatta őket. A bűvészelőadás kicsik és nagyok számára egyaránt örömteli pillanatokat szerzett. Amíg a gyerekek játszottak, a szülők számára kikapcsolódást biztosított a Rossmann Magyarország Kft. által biztosított kóstoló és sminktanácsadás, illetve a kötetlen beszélgetés a szakemberekkel. A partnerszervezetek képviselői a rendezvény egész ideje alatt az érdeklődők rendelkezésére álltak.
Az ünneplést a támogatóink – EMMI, KINCS, Magyar Vízilabda Szövetség, Hop on Hop off, Csodák Palotája, Baltadobálás, Ridikül és Mix Magazin, Margitszigeti Bringóhintó, Hatszín Teátrum, Para Park, Elektrolux, BKK – által felajánlott családi ajándékok átadása zárta.
Reméljük, hogy kezdeményezésünk jövőre tovább bővülhet és egyre több család, szülősegítő és -támogató csatlakozik a rendezvényhez, akik hozzánk hasonlóan ugyanúgy vallják: szülőnek lenni jó!